Főoldal / Ápoltság / Influenza – oltassak vagy ne oltassak?

Influenza – oltassak vagy ne oltassak?

Komoly dilemmát okoz az a kérdés, hogy beadassuk-e magunknak és gyermekeinknek az influenza elleni védőoltást, avagy sem.

Azok, akik mellette állnak, abban bíznak, hogy a védőoltás segítségével meg lehet előzni a megfertőződést. Az oltóanyagok gyártói cáfolják, hogy a bennük lévő anyagok súlyos károsodásokat okozhatnának a szervezetben. Azt elismerik, hogy lehet tapasztalni bizonyos mellékhatásokat, viszont úgy gondolják, hogy ez elenyésző a járvány tüneteivel és szövődményeivel szemben. Az oltatás mellett állók tehát azt vallják, hogy jobb, ha vállaljuk az oltás okozta esetleges következményeket, mint hogy kockáztassuk a járvánnyal való megfertőződést.

Az oltás ellenzői azért elutasítóak, mert az oltóanyag tartalmának mellékhatásaitól tartanak. Egyre több szülő van úgy vele, hogy a kötelezően beadandó oltásokon felül semmi mással nem akarja oltatni gyermekét. Bizonytalannak tartják az oltóanyag vegyületeinek hatásaival kapcsolatos információkat, azok megbízhatóságát. Az egyik ilyen anyag a higany, mely egyesek szerint kapcsolatba hozható az autizmus kialakulásával. Egy másik, védőoltásokban használt anyag a thimerosal, melyet egyébként húsz éve kivontak a forgalomból, mert kiderült, hogy hosszú távú agykárosodást okozhat. Az oltás ellenzői nem a vegyi anyagokban bíznak, hanem az immunrendszer természetes erősítésében.

A fertőző betegségekkel szembeni legalapvetőbb megelőzési forma, az alapos kézfertőtlenítés. Gondoljunk csak bele – rengeteg olyan tárgyat érintünk meg napi szinten, amit rajtunk kívül még ugyanazon a napon több százan vagy ezren. Lehetetlen, hogy ne kerüljön a kezünkre baktérium, vírus vagy gomba. Ráadásul nem is biztos, hogy mindig tudatában vagyunk annak, hogy mosatlan kézzel hányszor érintjük meg az arcunkat, szánk környékét.

A megelőzés tehát ott kezdődik, hogy alaposan megmossuk a kezünket. Olyan kézmosót használjunk, ami magas hatásfokon gondoskodik a fertőtlenítésről.

A BradoLife fertőtlenítő folyékony szappan tökéletesen ellátja védelmi feladatát az egész családra kiterjedően. Ezt a professzionális terméket 30 éve kiváló eredményekkel használják az egészségügyben. Kórházakban például, ahol a legmagasabb szinten elvárt a megbízható fertőtlenítő hatás. Ezen magas sztenderdek alapján lett kifejlesztve lakossági fogyasztók számára is a szappan. A BradoLife megbízható védelmet nyújt a környezetünkből elkerülhetetlenül kezünkre kerülő, számtalan kórokozóval szemben.

brado-sz

 

Nézd meg ezt is!

Különbségek a hagyományos és a fertőtlenítő folyékony szappanok között

Az egészség és higiénia fontosságának felismerése egyre növekszik a világban, különösen a közegészségügyi veszélyekre való …