Főoldal / Életmód / Helyesen használod a szalvétát?

Helyesen használod a szalvétát?

Egy kutatás szerint a mai fiatal generáció nem tudja, hogy mire jó a szalvéta. Ezért egy kicsit bővebben utánanéztünk annak, hogy hogyan illik a szalvétát használni, ha mondjuk, étterembe megyünk.

Fontos tudnunk, hogy egy elegánsabb étteremben nem fogunk papírszalvétával találkozni, általában damasztból készült szalvétával terítik fel az asztalt általában a terítővel azonos vagy harmonizáló színben.

A damaszt szalvétát kettéhajtva (a hajtás a térdünk felé esik), tegyük az ölünkbe. Ne aggódjunk, ha ráhullik az étel, mert éppen a ruha megóvása a szerepe. Ha végeztünk a fogással, akkor a morzsákat egy – nem látványos – mozdulattal söpörjük le róla. A férfiak szeretik a nyakukba kötni, hogy megvédjük a

A papírszalvéta sem úgy működik, ahogy eddig hitted!

Azt gondolhatnánk, a szalvéta arra van, hogy beletöröljük a kezünket étkezés után. Holott nem erre találták ki igazából. A szalvétának elsősorban arra való, hogy ivás előtt letöröljük az ajkainkról a zsírfoltokat, nők esetében a rúzst. Az ital elfogyasztása után az szalvéta felhasználható arra is, hogy a szájunk szögletében maradt apró étel vagy italmaradékot könnyed mozdulattal felitassuk vele. A bajszos szakállas férfiaknak általában meggyűlik a bajuk a pépes, szószos, ételekkel. Esetükben nem számít illetlenségnek, ha alaposan megtörölgetik a szalvétába az arcszőrzetüket. Tehát úgy kell étkezni az éteremben, hogy az étel lehetőleg az evőeszközökkel úgy vigyük a szánkhoz, hogy ne legyen a fél arcunk zsíros utána.

Étkezés közben a szalvétát nem illik morzsolgatni, széttépni és a darabokból apró golyókat gyúrni. Még kevésbé illik orrot fújni bele, ahogy azt néhányan teszik. Az étkezés befejeztével gombóccá gyűrni a használt szalvétát, majd a tányérba dobni sem túl illendő.

Otthon mi a Nickyt használjuk

Amikor legelőször használtuk ezt a márkát igencsak meglepődtünk, hogy milyen vastag ez a szalvéta. Ha bármilyen folyadék kiborulna, akkor biztos lehetsz benne, hogy 1 db Nicky szalvétával fel tudsz itatni minden cseppet. Használható otthoni étkezésekkor, vendégek fogadásakor, vagy grill party-kra amikor igencsak szükség van a megbízható törlőkendőre.

És még mire tudod használni? 🙂

Nézd meg ezt is!

Krónikus fáradtság.

Miért vagyok mindig fáradt? Íme 7 gyakori ok.

Ha állandóan fáradtnak érzed magad, az azt jelentheti, hogy a tested próbál mondani valamit. Bár …