Főoldal / Ápoltság / Hogyan lesz higiénikus a lakás kisállat mellett?

Hogyan lesz higiénikus a lakás kisállat mellett?

Sokan úgy tartják, hogy a kutyának a kertben a helye, de mások akár az ágyukba is szívesen beengedik. Egyéni döntés, hogy kinek melyik szimpatikus, ha a házi kedvencéről van szó.

Tény, hogy ha a higiénia az elsőszámú szempont, akkor a lakásban tartás fel sem merülhet, de van, akinek például nincs kertje, de állatkája igen. Ekkor jobb, ha a következőket betartjuk a tiszta és baktériummentes környezet érdekében.

1. Első cél a szobatisztaság

Ha olyan állatunk van, akit szobatisztaságra lehet nevelni, akkor ne legyünk lusták és felejtsük el a nemtörődömséget. A legjobb, ha még kölyök korában rászoktatjuk a szobatisztaságra, így máris elkerülhetjük a kellemetlen “meglepetéseket” illetve a rossz szagokat.

2. Fürdetés, tisztán tartás

Ha a szobatisztaságot már elértük, akkor a napi séták után jó, ha megejtünk legalább egy “alvázmosást”, hiszen a séta során rengeteg koszt összeszednek a kedvencek. Léteznek már kutyáknak szánt száraz samponok is, vagy megmaradhatunk a vizes öblítésnél, ami után szemmel látható lesz számukra a lemosott kosz mennyisége. Ez talán rávilágít arra, hogy érdemes minden séta után a lábakat megtisztítani. Emellett pedig időközönként egy egész testes fürdetés is elengedhetetlen.

3. Rendszeres takarítás

A takarítás kisállat mellett nem elhanyagolható, sőt, muszáj, hogy rendszeresebben beiktassuk a hétköznapokba. Ezekhez használjunk antibakteriális fertőtlenítő szereket, hogy minden kórokozót elpusztítsunk, hiszen a kedvencek akár élősködőket is hordhatnak magukkal. Jó, ha a kézfertőtlenítésre is odafigyelünk és abból is előtérbe helyezzük a antibakteriális szereket.

4. Az ágyban nem szerencsés

Pont az előbb említett élősködők miatt sem túl szerencsés az ágyba engedni őket. Ha semmiképp nem bírjuk ki, akkor terítsünk az ágy végébe egy lepedőt, takarót, amin gond nélkül elfekhetnek. Ebben az esetben az ágyat főként, de a lakás többi pontját se felejtsük el sűrűn lefújni rovarirtó szerekkel. Vannak kifejezetten lakásba szánt termékek, nézz utána és szerezz be egyet.

5. Légy résen, ha elmész otthonról

Sokan nem engedik fel a kis kedvencet az ágyba, de ha elmennek otthonról, akkor bizony megkezdődik a szabad élet. Az állatok oda mennek, azt csinálnak, amit akarnak, ezért jó, ha felkészülünk erre az esetre. Ha tehetjük, zárjuk be azokat az ajtókat, ahova semmiképp se szeretnénk, hogy bejusson, illetve takarjuk le azokat a bútorokat is, ahová akaratunk nélkül feljuthat a kis öntörvényű.

A fenti pontok betartásával máris sokat tettünk a lakás tisztán tartásáért, így higiénikus és illatos maradhat otthonunk. Ne vegyük félvállról, fektessünk energiát az állatgondozásra, hiszen az állatok ápoltsága a mi igényességünket tükrözi.

Nézd meg ezt is!

Különbségek a hagyományos és a fertőtlenítő folyékony szappanok között

Az egészség és higiénia fontosságának felismerése egyre növekszik a világban, különösen a közegészségügyi veszélyekre való …