Ebben a mai, rohanó világban sokszor elfelejtünk magunkkal foglalkozni, pedig hatalmas feltöltődést jelenthet egy-egy csak magunkra szánt nap. Most azt szeretnénk, ha mindent félretennétek és a következő lépéseket betartva, tartanánk egy “wellness délutánt”. Ez a néhány óra most csak rólad szól, így semmi nem maradhat el, ami a még ragyogóbb szépségedhez szükséges. Kezdjük rögtön azokkal a területekkel, amik biztosan hátrányt szenvednek a hétköznapokban: Manikür-pedikür Télen még csak-csak el lehet rejteni, de nyáron bizony szembetűnő, ha nem foglalkozunk velük eleget. Egy bőrkeményedéses láb, valljuk be, nem túl szép látvány, pont ezért fontos, hogy tápláljuk rendszeresen a lábunk bőrét is. Kerüljük el...
Népszerű kategóriák
Palacsintát reggelire?! IGEN!
A palacsinta szót elég kimondani és máris mindenki megkívánja. Tudjuk, hogy egy darab belőle sosem elég, sőt a legnagyobb veszélyt az jelenti, ha egy egész tányérnyi elénk kerül, mert addig esszük, amég a hasunk bele nem fájdul. Szóval azt tudjuk, hogy desszertnek csodás, de gondoltatok már arra, hogy reggel vele kezdjétek a napot? Talán első hallásra durvának tűnhet napindítóként ez az olajos, cukros finomság, de nem kell feltétlen az édes variációban gondolkodni. Ha semleges ízvilággal sütjük meg a tésztát, akkor szinte bármivel megtölthetjük, mintha csak egy tortilla lapunk lenne. Kerülhet bele sonka, sajt, zöldségek és máris kész a különleges “szendvics”....
Ha ezt elolvasod, te is elkezdesz sportolni!
Mindig van valami kifogásod, hogy ma éppen mi miatt nem kezdesz el sportolni? Nincs rá időd, fáradt vagy, közbe jött egy fontosabb program, túl meleg van, túl hideg van, esik az eső és még sorolhatnánk. Kifogást mindig lehet találni, de miért is akarod mindenáron lebeszélni magad a sportolásról? Valld be, hogy csak a lustaság az, ami igazán visszatart téged, de ha egyszer rászánod magad, rájössz, hogy edzés után megváltozik körülötted a világ! Mire is gondolunk? Azokra a pozitív hatásokra, amiket csak a sport adhat meg neked! Hogy mik ezek? Lássuk! A sportolás pozitív hatásai: – Csökkenti a benned lévő stresszt!...
instagram @praktikushaziasszonyok
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.


