Főoldal / Gyereknevelés / Miket ne hagyj elől a gyerek miatt?

Miket ne hagyj elől a gyerek miatt?

Általában tudják a szülők, hogy mit ne hagyjanak elől akkor, amikor a gyermek “önjáró” lesz. Eltesznek minden, a gyerekre veszélyes vagy törékeny olyan holmit, amit ő elérhet. Nagyon helyesen, az elektromos konnektorokat is ledugózzák. Van azonban pár dolog, melyekre kevesebben gondolnak, pedig nem árt megelőzni a bajt. Ezekkel kapcsolatban nem kell az embernek stresszelnie magát, ha előrelátó.

Amikor a gyerek még nem tud járni, de már elkezd önállóan mászni, akkor már jó ha nincsenek egy méteres magasság alatt rá nézve veszélyes dolgok. Ha még biztosabbra szeretnénk menni, akkor a szülő ezt a magasságot akár másfél méterre is növelheti. Ez egyfajta túlbiztosítás arra az esetre, ha a gyerek valamilyen eszközt, hosszabb tárgyat is használna a kívánt tárgy megszerzésére.

Élelmiszerek

Egy lakásban vagy házban három különösen fontos hely van, ahol ügyelni kell a veszélyes holmik elérhetetlenné tételére. A legkevésbé a spájzra szoktak gondolni. Egy megtörtént eset pedig rávilágít arra, hogy a spájz és a hűtőgép sem elhanyagolható. Ki gondolná, hogy egy gyerek meginná az ecetet? Nem édes, nem finom, és még a tíz százalékos is olyan tömény, hogy még a felnőtt is kiköpné. Csak azért említem ezt az esetet, mert rávilágít arra, hogy a gyerek nem a felnőttek fejével gondolkodik, amikor kipróbál dolgokat.

Ne legyen elől olyan élelmiszer, aminek a csomagolásával az adott korú gyermek könnyen elbánik. Egy csomag lisztet szétrámoló, „hóembernek öltözött” gyerek látványán jót nevetünk, de egy eltört befőttes üveg a gyerek kezében már más kategória.

Léteznek már akkora konyhai hűtőgépek, hogy abba sajnos egy gyerek is befér. Persze a legjobb az, ha a gyerek sosincs szülői felügyelet nélkül, a hűtőgép azonban már azzal is biztonságosabbá tehető, hogy az alsóbb részébe több rekeszt helyezünk, hogy azok alaposan felosszák a teret, így ott nem fér el egy kicsi.

Az élelmiszereken kívül előfordul, hogy valaki hűtésre szoruló gyógyszert is a hűtőgépben tárol. Ezeket biztonságosabb még a hűtőn belül is egy gyerek által nem kinyitható dobozban tartani. Semmi szükség arra, hogy valami finom „kanalas orvosságot” felszürcsöljön az ifjúság.

Háztartási helyiség vagy fürdőszoba

Ez a két helyiség különösen veszélyes, mert a legtöbb vegyszert tartalmazza. A háztartási helyiségbe sok anyuka kénytelen beengedni vagy magával vinni a gyereket, hogy akkor is szem előtt legyen, amikor bepakolja a mosogatógépet. Manapság rengeteg különféle praktikus anyagot használunk otthon. Ezeket flakonok, üvegek, dobozok, spray-k, zacskók rejtik. Sok közülük még kis mennyiségben is mérgező. Nincs mese, nem csak a hipót kell elzárt helyre tenni.

A fürdőszoba sok gyereknek kedvenc helye, amikor hatalmas habot lehet varázsolni a fürdőkádban. Pár évvel később még utálat tárgyává is válhat, amikor a fürdés ideje azt jelenti a gyereknek, hogy abba kell hagynia a játékot.

Néhány kozmetikum vagy vegyszer esetén nem csak attól a veszélytől kell megóvnunk a gyereket, hogy a szájába vegye vagy elfogyassza, hanem még a bőrére vagy szemére nézve is veszélyes. Ezért a fürdőszobában tárolt anyagokat egy kicsit komolyabban kellene venni, mint ahogyan azt szokták.

Amikor a gyerek már biztonsággal jár és ügyesen bánik akár egy seprűnyéllel is, akkor már semmilyen veszélyes dolog nem maradhat elől látható és hosszú tárggyal elérhető, leverhető tartományban. Ilyenkor már az sem lenne elég, ha az ilyeneket két méter magasra tennénk.

Pince, garázs, lomtár

Ezekre a helyekre a kicsik kisebb valószínűséggel jutnak be. Jobb, ha csak kulccsal lehet bemenni ezekbe, és a kulcs nincs a zárban. Mégis előfordulhat, hogy mivel mi, szülők ott teszünk-veszünk, magunkkal visszük a gyereket. Ekkor is elsősorban a figyelmünk óvja őt meg, de jobb, ha nincs elől hígító, benzin, festék és más veszélyes cuccok.

Az ilyen helyeken rengeteg szerszám heverhet erre-arra, melyeknek szekrényben a helye. A garázsra különösen jellemző lehet, de más helyiségekben is ügyelni kell arra, hogy ne legyenek nagy vagy nehéz tárgyak, amelyek leeshetnek, eldőlhetnek.

A gyerek ismeretei

Az óvintézkedések mellett bizonyos dolgokat, amelyek veszélyt jelenthetnek a gyerekre, meg kell vele beszélni. A legnagyobb védelem ugyanis a gyerek számára a saját tudása.

Arra azért érdemes ügyelni, hogy ne vigyük túlzásba a veszélyek felsorolását, mert ugye nem célunk stresszes gyerek nevelése. Inkább csak néha-néha megemlítünk valamit, hogy ezzel vagy azzal hogyan bánunk vagy egy tárgyhoz miért nem nyúlunk.

Az a gyerek könnyen megért és betart néhány szabályt, akit nem tiltanak el szinte mindentől, amit érdekes lehetne számára.

Novák Ferenc

társ a nevelésben

www.gyerekneveles.hu

Nézd meg ezt is!

Baktériumok milliói a kezeken?

A kezeinken sokkal több baktérium és szennyeződés telepszik meg, mint ahogyan azt mi gondolnánk. Akár …