A kenyér önmagában nem kápráztat el minket, éppen ezért töltsük meg és díszítsük fel!
A töltelék alapanyagának csak a képzelet szabhat határt, így nyugodtan engedd szabadjára a fantáziád.
Segítünk beindítani a képzelőerődet, itt olvashatod, hogy mi mivel töltöttük meg a kenyerünket.
Az első lépés, hogy bevágdossuk a kenyeret keresztbe és hosszába is. Aztán lássuk mi van a hűtőben: akad egy kis sonka, sajt, tojás, de egy kis lilahagyma és gomba még színesebbé varázsolja majd az összhatást. Vágjuk össze kis darabokra a tölteléknek szánt finomságokat és kezdjük el megtömni a kenyér nyílásokat.
Egy kis vajjal kezdtünk neki a műveletnek és az egyik irányba megtömtük vele a kenyerünket. Aztán sorra vettük a többi hozzávalót és jól telegyömöszöltünk minden rést, hogy sehol ne maradjon üres a kenyér. Egy-egy bevágás közé több finom falat is került, melyek a sütőben összesülve ízbombaként robbanak majd a szánkba véve.
A sütőt közben előmelegítettük 180 fokra, hogy a kenyerünk rögtön jól érezze magát, ha behelyezzük a forróságba.
A megpakolt kenyér alá kerüljön egy kis fólia, de mielőtt betennénk a sütőbe extrázzuk meg még néhány összetevővel.
A tetejére reszeljünk még egy kis vajat vagy öntsük nyakon olivaolajjal, így biztosan finom omlós lesz minden falat.
Szórjunk rá még egy kis sajtot és petrezselymet és fedjük le egy jénaival, aztán már mehet is a sütőbe.
Körülbelül 20 perc után levehetjük a jénait a tetejéről és még 15 perc várakozást követően, -miután ropogósra sült a sajt a tetején- vegyük ki és csodáljuk a végeredményt.
Amit látnunk kell, az egy szép nagy adag, színes, látványos, laktató finomság, amiből az egész család belakmározhat és a végén garantáltan nem marad meg a kenyér héja.