Megdöbbentő kirohanások, kezelhetetlen hisztirohamok, őrült követelőzések, egyre nagyobb perpatvarok – a legtöbb gyermekes szülőnek ismerősek ezek a szituációk. A három, a hat és a tizenhárom azok az életévek, amikor hiszti nélkül kevés gyerek él át egy teljes napot, főként ha valami nem úgy alakul, mint ahogy ő azt elképzelte.
Mindhárom korszak a változásra épül, ami miatt a legtöbb gyerek szorongani, félni, stresszelni kezd, mely jellemzően hiszti formájában nyilvánul meg.
Szülőként egyáltalán nem mindegy, hogy a sokszor borzalmasan fárasztó és idegőrlő hisztikre, miként reagálunk. Ha nem kezeljük, esetlegesen rosszul kezeljük a helyzetet, hosszú távon óriási károkat okozhatunk gyermekünknek.
Miként kezelhető helyesen a hiszti?
A megoldás a kommunikációban és a példamutatásban rejlik. Keresni kell a lehetőségeket a hosszú, őszinte, bizalmas beszélgetésekre, amikor a gyermek meg tud nyílni, és elmondhatja, hogy mi zajlik benne. Emellett persze nagyon fontos az is, hogy a gyerek azt lássa, hogy a szülők között egyetértés van, nem hibáztatják egymást, nem vesznek össze azon, hogy engedni kellene a gyereknek vagy sem – legalábbis a gyerek előtt nem. Türelemmel kell viselni a hisztiket, majd kommunikációval és következetes döntésekkel kell kezelni azt.
Milyen lépéseket tegyünk szülőként a hisztiroham közben?
Amikor az „incidens” épp zajlik, tehát a gyerek épp hisztizik, nagyon nehéz teljes nyugalommal kezelni a helyzetet. A lurkó egészséges mentális fejlődése érdekében azonban muszáj fújni kettőt és türelmesen bevetni az alábbi módszereket.
Figyeljünk oda arra, amit a gyerek mond!
Ne szakítsuk meg a gyerek mondandóját. Figyeljünk, hogy mit mond, és hagyjuk, hogy kikiabálja, kisírja magát. Közben jó eséllyel megtudjuk azt is, hogy honnan ered a valódi probléma.
Ne szégyelljük gyermekünk viselkedését!
Attól még, hogy a gyerek hisztizik, nem vagyunk rossz szülők, így nem is kell szégyenkezni, még akkor sem, ha a „műsor” a nagy nyilvánosság előtt zajlik. Ne pironkodjunk gyermekünk miatt, mert azt ő is megérzi.
Maradjunk higgadtak!
Ne váljunk idegessé, ne rángassuk a gyereket, és persze semmiképp se üssük meg. Csak nyugodtan várjuk meg, míg a tombolás véget ér.
Ösztönözzük gondolkodásra a gyereket!
Nem szabad homokba dugni a fejünket! Miután csillapodtak a kedélyek, beszéljük meg vele a történteket, ösztönözzük gondolkodásra, próbáljuk meg feltárni a valós problémát, hogy megoldást tudjunk találni, támaszt tudjunk nyújtani.